KILOMÉTERPÉNZ
Bolyai Jánosról így tavasszal / Néhány rossz tapasztalattal...
Gáspárik Attila utolsó frissítés: 16:16 GMT +2, 2004. március 23.Érdeklődéssel böngészem nagy tavaszi ünnepek után a magyarországi kitüntetettek névsorát. Ugyan már, kik azok a honleányok és honlegények, akik olyat alkottak, hogy még a fényes, a mindenkori budapesti hatalom is felkapja a fejét?
Filmekből tanult férfiassággal bevallom, különösen a "mi kutyánk kölkei" érdekelnek. Mivel nem az idén kezdtem a listák tanulmányozását, megállapíthatom, büntetőjogi felelősségem tudatában, hogy nekünk (erdélyi fejedelmi többes, olyan politikai kifejezés, amit különböző választott vagy kinevezett népvezérek az egyirányú kommunikációval visszaélve használnak) akkor jut egy mellrevaló, mikor valami baráti dolgot értékelnek (kijárja valaki a havereknél), vagy esetleg "kilométerpénzt" osztanak.
Hogy ez milyen erős szabály, azt az is bizonyítja, hogy vannak kivételek.Itt van mindjárt az idén Barabás Olga rendező és Pálffy Tibor színész.
Igaz, röhögnék rajta, ha egyébként nem hétszentségelnék azon, ahogy a hazai sajtó a Jászai Mari-díj után elbánt velük – de most nem ettől rágtam be igazán. (Olgi, Hobó: nagyon örülök az elismeréseteknek, talán ti vagytok az elsők, akik akkor kaptátok meg, amikor az ideje eljött).
Na szóval, amitől beájulok,
az mindig a "kilométerpénz". Ebben azok az alkotóink (a megfogalmazás a 'nekünk' rafinált változata) részesülnek, akik ugyan értékelhető munkássággal nem rendelkeznek, de már olyan régóta csinálják, amit csinálnak (igen, csinálják), hogy előbb-utóbb belefutnak egy nagy plecsnibe. Ekkor mindenki boldog: az anyaországi letudta, a határon túli megtudta, oááá...
Elgondolom, ha Bolyai János mostanában élne és harmincegy évesen megalkotná az Appendixet, körülbelül 29 évet kellene várnia, amíg megkapná – mondjuk 60 éves korára – a Tököm Sándor díjat. Természetesen akkor, ha mindeközben Erdélyben maradna, és egy középiskolában matematikát és kézimunkát oktatna.
Viszont ha Jánosunk (a 'nekünk' egyik legfinomabb formája) szenátor lenne egy Dimbovica-parti kikötővárosban, vagy a Székely Nemzeti Tanács Polgári Tagozatának pénztárnoka, az más.
Akkor már sokkal hamarabb elismerné az egyik kormány, vagyis mindig a másik. Sőt jó ideológiai konstrukció esetén – valamint az egyházakkal való jó kapcsolat következtében – talán még a Sapienciára is meghívnák tanársegédnek Gábor Áron professzor mellé.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!