2020. október 28. szerdaSimon, Szimonetta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
gasparik.transindex.ro

GONDOSKODÓ KEZEK

Közös kormányülés – tévé által homályosan

Gáspárik Attila utolsó frissítés: 15:03 GMT +2, 2005. október 25.

Csak bámultam némán a műsort, amelyet román és magyar közszolgálati adó közösen szervezett.





Csak néztem mint a... moziban, kellene írnom, de nem filmről van szó, hanem tévéről. Nem fikcióról, hanem valóságról. A tévét bámultam némán, illetve egy műsort, amelyet két csatorna is egyidőben sugárzott.


Történt, hogy a román-magyar kormányülés után

a bukaresti és a budapesti közszolgálati adó, az RTV és a Duna Televízió közös beszélgető műsort szervezett az eredmények kiértékelésére. Ez utóbbi csupán egy megállapítás, hipotézis, mert igazából nem értettem miről szól a műsor, annyira csapongó és össze-vissza volt.

Ült a stúdióban pár ember – köztük újságírók és felelős beosztású elöljárók –, és beszéltek, beszéltek, beszéltek. Egymás mellett, egymás alatt, felett, helyett. Olyan volt az egész mint az a régi vicc: ha valamit el akarsz hallgatni, akkor alakíts egy bizottságot. Ebben az esetben tévéműsor szolgálta a ködösítést. A két csapatban közös az volt, hogy egyiknek sem hiányzott bár egy olyan személy, aki képviselné azokat, akiket a legjobban érint a román-magyar viszony.


Vagyis az erdélyi magyarokat,

vagy, ne adj isten, a magyarországi románokat. Nem, ebben a kárpát-medencei térben a kisebbség véleményét is többség képviseli. Igazuk is van: lehet, hogy csak dadogtunk volna hibás román, illetve helytelen magyar beszédünkkel. Sértettük volna a két ország érzékenységét.

Szívesen megszabadulna mindenki az állandó problémáinktól. Jó-jó, gonosz vagyok; de őszintén: nagyon rosszul esett, hogy Bukarestben és Budapesten is másodrangúnak tekintenek, legalábbis bizonyos körökben.


Súlyosbítja a helyzetet,

hogy két közszolgálati csatornáról van szó, amelyeknek bizonyos kötelezettségeknek kell megfelelniük. Nehezen, sőt egyáltalán nem viselem, hogy ünnepekkor szedjenek elő, mint a partizánokat a nagybetűsön valamikor az ántiban, hogy színesítsék a hátteret.

Ezek azok az alkalmak, amikor egyértelműen érzem, hogy szükség van erdélyi magyar tévére, melyben egyenrangúan tudunk kommunikálni Bukaresttel és Budapesttel. Egy olyan intézményre, amelyben nem vagyunk kitéve állandóan a „gondoskodó” kezeknek, amelyek ápolnak, de inkább: eltakarnak.

A fenti írás az Új Magyar Szó részére készült, és visszautasíttatott, hogy egy esetleges sértődést elkerüljön.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!