2020. október 28. szerdaSimon, Szimonetta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
gasparik.transindex.ro

AKKOR ÉS MOST

Gyomlálva inni

Gáspárik Attila utolsó frissítés: 11:19 GMT +2, 2006. január 19.

Valamikor 1989 szeptemberében vagy októberében, a nagy Semmittevés időszakában bolyongtam Várad utcáin. Éppen ott nem volt semmi dolgom, hát azért.





Szembe jött két legendás alak, Gittai István és Varga Gábor. Egyik költő, másik író. Nagyon vidámak voltak, felajánlották, tartsak velük, mert mennek egy kertet birtokba venni, és van egy üveg pálinkájuk is.


Nagyon megtisztelő volt

a meghívás. Soha nem voltunk közeli viszonyban, de tudtunk egymásról. Legalábbis én róluk. Olvastam írásaikat, és Varga Itt maradt nyár kötete nagyon megrázott, mikor olvastam. Nem volt kiadó, aki vállalta volna. Saját kiadásában jelent meg, Temesváron a Faclanál. Ismertem, mert tanították az egyetemen a Tábornokok című darabját. Szerettem Gittai verseit is...

Na jó kis társaság, gondoltam, legalább most már én is tartozom valahová. Nagy volt a kert, valahol a Táncsics Mihály utcában. Évek óta nem járt benne senki, gaz, gyom, dudva, bokrok. Gyomláljuk ki! És lőn.



Két irodalmár és egy színészpalánta nekiállt

gyomlálni és a hideg ellen védőitalt fogyasztani. Nem tudom, hogy milyen nap volt, mert akkoriban a napoknak nem volt jelentősége. Esetleg az éjszakáknak. Nem sütött a nap, nem volt beborulva. Eltelésre született nap volt. De a kert bezzeg hangos. Egyre jobban hevültünk, repültek a gyökerek, a száraz növénytetemek.

Aztán elkezdtünk neveket kiabálni. Most húzom ki Hajdú Győzőt, én Rácz elvtársat, én Koppándit... nyerítettünk nagyokat, délfelé felordítottam, hogy látom az alagút végét. Jön a szabadság, replikázott Gábor. Gyomláltunk és ittunk. Célja nem volt a dolognak, de jól esett. Inni és gyomlálni.


Annyi idősek voltak kb., mint én most.

Sokszor figyeltem őket és szesszel átitatott aggyal azon ábrándoztam, hogy vajon az ő korukban hol leszek. Mikor megéheztünk, megfogadtuk a kitisztított kert végében, az üres üveg fölött, hogy ezentúl mindig együtt... Soha nem találkoztunk hármasban. Pár hónap múlva kitört a szabadság. Mindenki nekiment a nagybetűsnek és gyepálta, ahogy bírta.

Gábor két utcával arrébb dolgozik, öltönyt hord és Iuliu Maniu volt irodája a munkahelye. Tegnapelőtt kitüntette az államfő, és nagyon büszke voltam rá. Csodálom, hogyan tud évek óta lelket és életet vinni egy szürkének szánt hivatal életébe. Vajon én mit fogok tenni az ő korában, hogyan fogok kinézni és hol???
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!