FÉLREOLVASÁSOK
Értek kínaiul?
Gáspárik Attila utolsó frissítés: 09:42 GMT +2, 2008. október 1.Sajnálom Bodor Pált, hogy mások játékába keveredett. Ő ne tudná, hogy egy újságírónak egy információt minimum két forrásból illik ellenőrizni?
Ami itt következik, nem (csak) rólam, nem (csak) Cselényi Lászlóról, nem (csak) Bodor Pálról szól. Sokkal inkább a magyarországi állapotokról, az újságírás jelenlegi viszonyairól, helyzetéről.
Történt pár hete, hogy felvetődött annak a lehetősége, hogy pályázat nélkül, újabb négy évre kinevezzék az eddigi Duna TV-elnököt, Cselényi Lászlót. Mivel még mindig érdekel a Duna TV helyzete, gondoltam, írok egy cikket a csatorna jövőjével kapcsolatban.
Gondolatébresztőnek, vitaindítónak szántam.
Véleményem, hogy a régió geopolitikai változásai, a műsorszórási technológia átalakulása új helyzetet teremt, teremthet a Duna TV számára. A cikket elküldtem Magyarország „legolvasottabb napilapjának”. Reménytelen volt a megjelenés. A Népszabadságot nem érdekelte az anyag. Illetve sok levélváltás után, a szerkesztői ajánlat következtében (innen vágni, onnan vágni stb.) teljesen értelmetlen lett volna a cikk. A Népszava vevő volt rá, és meg is jelentette. Íme az anyag:
HEJ, DUNÁRÓL
Kínáról az olimpia után sok pozitív dolgot mondhatunk, de hogy a médiaszabadság olyan mértékű lenne, hogy keresni kellene a kapcsolatot, az több mint megkérdőjelezhető. Egy olyan ország, amely a szabad internetfelhasználást még az odalátogató újságíróknak sem biztosítja, hogyan fog együttműködni egy magyarországi közszolgálati csatornával?
Mit szólhat a fenti hírhez a televízió egyik megálmodója, mondjuk Csoóri Sándor (akinek a nevét a Duna TV honlapján, az Illyés Gyula halálának 25. évfordulójával kapcsolatos hírben, Csórinak írnak, 2008.04.15.)? Mit szólhatnak a hírhez azok a magyarok, akik a szocializmus ellen váltottak hazát, és ma rendszeres nézői a Duna tévének?
Lassan-lassan aktuálissá válik a Duna TV elnökének megválasztása. Az előjelek nem éppen bíztatóak. Megint mindenki a személyről, személyekről kezd beszélni. Holott azt kellene letisztázni, hogy mi is ma e csatornának a küldetése. Sajnos Európa ezen féltekéjén régi rossz praktika, hogy előbb az embert választják meg, majd utána igazítják azt, hogy mit is kellene tennie. Valószínűleg a megállapodott demokráciák, mint a német, az angol, attól működnek igazán hatékonyan, hogy előbb megszületik a vízió, majd abból a program, és ahhoz keresnek csapatot.
A Duna TV alapítása óta politikailag, gazdaságilag alaposan megváltozott a régió, amelynek szánták a televíziót. A szlovákiai, a romániai magyarságot már csak szófordulatként aposztrofálhatjuk a „határon túli” jelzővel. Ezekben az országokban a Duna TV egyik a választható magyarországi csatornák közül. Az anyaországi kanálisokkal párhuzamosan
megnőtt a helyi magyar nyelvű médiaműhelyek száma,
és a jövőben további műsorszolgáltatók elindulása várható éterben, kábelen, interneten. Bácskában, Kárpátalján, Burgenlandban is több magyarországi tévés csatornából választhat a tévézni vágyó magyar. A digitális szolgáltatók jóvoltából ma Románia egész területén vételezhető több tucat magyar nyelvű műsor a gyerekprogramoktól a hírcsatornákon át a filmes, a sport tematikát szolgáltató műsorokig. A világháló elterjedésével a föld bármely pontján élő, Petőfi nyelvét értő egyén egy-két kattintással választhat magyar műsorokat. Nézheti, és bele is szólhat. A bekábelezettség, a műholdas közvetítések, az internet, a mobilkommunikáció még mindig gyerekcipőben jár, a távlatok a futurista tudományokban járatosak számára is kiszámíthatatlanok.
Bizton állíthatjuk, hogy a közeljövőben csak az nem tud magyar nyelven informálódni, szórakozni, művelődni, saját magának műsorrácsot tervezni, aki nem akar. Ebben a kontextusban jogos a kérdés:
milyen legyen a jövő Duna TV-je?
Jövőt mondunk, de már a jelen is korszerűtlen. Az alapítók szándéka nemes volt, és az ma is: saját arculatú, markánsan nemzeti, össznemzeti jellegű, kulturális-művészeti csatorna. Azonban hogyan néz ki ez gyakorlatban? Egyáltalán megvalósítható? A főműsoridőn kívül jelentkező határon túli adások megkérdőjelezhető szakmaisága, olasz szappanoperák, giccses nótaküldő-szolgáltatás, a tévések által egzotikus arab országokban tett kirándulások beszámolói, negyedrangú svéd mulatóénekes „fantasztikus” koncertjei, a végeérhetetlen Derick sorozat fedi-e a „nemes” fogalmát, az kérdés marad.
A kérdéseket pedig fel kéne vetni, nyilvános fórumokon. Nyílt, tiszta válasz kellene a magyarországi nézettségről, műszeres (az egyetlen hiteles) felmérést kellene végezni Romániában, Szlovákiában a nézettségi szokásokról, mert az „önfényező” „rekordnézettséget hozott az idei Anna-bál közvetítése a csatornánkon” típusú hírek csak a ködöt sűrítik.
Annyit beszéltek az elmúlt években Európában és ezen belül Magyarországon a közszolgálatiság újragondolásáról. Most lenne itt az ideje, mert helyzet van, konkrétan elemezni a helyzetet. Vannak nemes demokratikus hagyományokkal rendelkező uniós országok, ahol
felvetődött a közszolgálati csatornák fölöslegessége
az információrobbanás következtében. Miközben a jóindulattal is közepes nagyságú Magyarország egyenesen négy ilyen országos csatornával rendelkezik (m1, m2, Duna, Duna II). Tényleg megengedhető, hogy ne legyen kommunikáció, legalább a két „anya tv” között? A jelen sorok írója nem egyszer látott olyan határon túli anyagot, amit egyazon napon sugárzott a Duna és az m1... Valószínűleg a jogdíjak is megkétszereződnek ilyenkor. Túl a dolog erkölcstelenségén, a kétszeresen kifizetett jogdíjak...
Mire gondolt a csatorna, amikor kikiáltotta magát nemes egyszerűséggel a „nemzet televíziójának”? Egyszerű marketingfogás, vagy van valami a „szavak mélyén”? Ha valóban annak gondolja magát, miért tesz különbséget például akkor, amikor a színházi közvetítéseit reklámozza, a budapesti, a vidéki és a határon túli társulatok között? Amikor Vidnyánszky Attila Budapesten rendez, akkor fővárosi, amikor Debrecenben, akkor vidéki, és Beregszászon határon túli? A példák még sorolhatóak. Szóval a kérdéseket fel kell tenni kíméletlenül.
Górcső alá kellene venni azt, hogy a Duna TV milyen hatással volt a különböző régiókban élő magyarokra. Jobban megismertük egymást? Közelebb kerültünk magunkhoz? Többet tud a tévé által a kassai polgár a debreceni cívisről? Sikerült-e megszólítani a magyarul tudó román, szerb, szlovák stb. nézőt? Hát a fordítógépek, amelyek beszerzését áttörésként kommunikálta a tévé vezetősége (pedig már tíz évvel ezelőtt is képesek voltak román, szerb, szlovák feliratozásra a híradókban), hány angolul tudót vonzottak a képernyő elé? Mennyi autonómiát tanultak a különböző hatóságok a Duna II által? Mikor lehetne már megvalósítani azt, hogy a „határon túli műsorok”
ne gettósan, külön műsorokban jelenjenek meg,
hanem a főműsorban? Egyáltalán megvalósítható? Sportrajongó kérdezte a minap: ha a kolozsvári CFR labdarúgócsapata megnyeri a Champions Leauge-et, akkor azt is csak a határon túli műsorban adják hírül, vagy bekerülhet végre az MB3 tudósítások közé?...
Összegezve, mielőtt a személy vagy személyek szóba kerülnének, alaposan, őszintén végig kellene beszélni a helyzetet. Ki kell venni a csontvázakat a szekrényből, a szőnyeg alatt is ki kell porszívózni, és meg kell próbálni mindent azért, hogy az őszinteség legyen az úr.
Talán a magyar kormány is érdekelt lesz ebben a dologban. Most, hogy úgy néz ki, minden fillér számít, azt is megnézi, hogy merre mennek milliárdok. A Sapientia erdélyi egyetemet közel kétmilliárdból hozták létre. Lehet, hogy a Duna egyéves költségvetése öt egyetem létrehozására lenne elegendő?
Ami a személyi kérdéseket illeti – mert ahogyan ismerjük a magyarországi közállapotokat, ez a lényeg, a jelenlegi elnök nyilatkozatai és a valóság közötti szakadékokat rendezze a kuratórium –, csak egy kis idézet 2006-ból, amelyben Cselényi László a készülő Autonómia csatornáról nyilatkozik:
Hogy mi a valóság 2008-ban az Autonómia csatornában, azt látjuk.
Részünkről csak két dolgot az újrázni szándékozó Cselényi Lászlóról.
A Tamási Áron-díjas rendező augusztus 24. és szeptember 10. között, vagyis röpke két hét alatt, 19 (tizenkilenc) filmjét sugározza az általa igazgatott Duna II. Autonómia csatorna (a www.port.hu alapján). Hiszünk a mindent elsöprő tehetségekben, de ez azért ez filmmennyiség, finoman szólva, sokk.
Két éve a romániai Új Magyar Szó című napilap felvetette azt a kérdést, hogy legalább a rendszerváltás után 16 esztendővel az újságírókat át kellene világítani, abból a szemszögből, hogy
együttműködtek-e a Securitatéval vagy sem.
Annak idején szóba jött az is, hogy az időközben Magyarországra távozott és még mindig médiában dolgozóknak sem ártana egy-egy átvilágítás. Idézünk a 2006-os Népszavából, a romániai felvetés kapcsán: Cselényi László lapunknak a cikkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a patkányok vonyítására nem kell odafigyelni. Hozzátette: áll elébe az átvilágításnak, hozzájárul, hiszen nincs mit titkolnia.
Történt azóta valami?
A megjelent cikkre érkezett reagálás is. Megjelent több úgynevezett határon túli portálon. Már-már azt hittem, hogy valóban, lehet érdemben beszélgetni egy nagy horderejű ügyről. Ekkor, miként lenni szokott, jött ama villám a derült égből. Bodor Pál volt a megszemélyesítője az „égi áldásnak” Diurnus néven írt blogján, illetve a Klubrádió oldalán:
Sok sajtópofont megélt fejemnek is sok volt, amit olvastam. Sok félreolvasót ismertem, ismerek, de a fenti példa mutatja, van még mit tapasztalnom. Bodor Pált nem ismerem személyesen. Pár levelet váltottunk kb. egy éve, valami cikkeket kért tőlem, amelyek romániai lapokban jelentek meg. Válaszoltam neki.
A mostani helyzetben, az első reakciómban sem akartam magam megírni a történetet. Tisztességes levélben kértem, kíméljen meg attól, hogy én tegyem meg a ténybeli hibák kijavítását. Többszöri kérésem ellenére sem történt meg. Íme a levelem:
Roppant sajnáltam, hogy ezt az utat kellett választanom. Pikantériája a dolognak, hogy az eredeti cikkem nagyon hamar eltűnt az említett szájtokról. A publikációból Tamás Gábor erdélyi turnéján részleteket olvasott fel a színpadról…
Szerintem közel a lincselés is.
Sajnálom Bodor Pált, hogy mások játékába keveredett. Ő ne tudná, hogy egy újságírónak egy információt minimum két forrásból illik ellenőrizni? Miért nem tartotta ezt be?
A Duna TV-ről való beszélgetés elmaradt. A régi-új elnök megválasztása abszolút hidegen hagyta a magyar médiát. Valószínűleg az a pár milliárd forint jó helyre megy, minden jól van, ahogy van, nemsokára leckét vehetünk a kínai médiától. Habár a fentieket összességében nézve, jó úton haladunk (vissza) az ötvenes évek kicsinálós közélete felé. Apropó Gáspárik és nem Gasparik. Kínában az ilyenre figyelnek.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!