2020. október 28. szerdaSimon, Szimonetta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
gasparik.transindex.ro

VÁLASZ TAMÁS PÁLNAK

Kontaktlencse alatt a tál lencse

Gáspárik Attila utolsó frissítés: 12:02 GMT +2, 2009. szeptember 25.

Nem tudom, Budapest lehet-e az a pont, ahonnan a szemlélődő a legtisztább képet kapja rólunk? Lehet.



Jó is volna lemodellezni az erdélyi magyar, a romániai magyar közéletet. Törvényszerűségeket megállapítani, pontos konklúziókat levonni. Jövőbe mutatni. Az ember minél távolabbról figyeli a dolgokat, annál pontosabb képet lát. A világűrből pontosan látszik, hogy a Föld, kerek békés, kék bolygó. Nem tudom, Budapest lehet-e az a pont, ahonnan a szemlélődő a legtisztább képet kapja rólunk? Lehet. (Szerintem a magyarországi összkép is sokkal jobban kivehető a Kárpátok bérceiről.) Persze ez a kérdés nem csak távolság és „magasles” kérdése.

Tamás Pál az alapos, higgadt szemlélődő szerepét már évek óta ismerjük. És igen, szeretjük. Szeretjük, mert szelíd, szeretjük, mert szemtengelye a mi szemtengelyünkkel találkozik. Empátiával van felvértezve. Nincs fölötte, nincs alatta. Persze kissé mosolyogni is szoktam rajta (nem a mindent tudók mosolyával), mert néha felteszem magamban a kérdést, hogy


az elemzései vajon milyen forrásokból táplálkoznak?

Nem kell itt élni, hogy az embernek fia jogot formálhasson a véleményre, de… csupán újságokra támaszkodni, olyan mint egy családot a fényképalbuma alapján meghatározni. Nos, akkor jöjjön a lecsóba (lencsébe) való csapás (nem annak szánom).

Minden mondatával egyet értek Tamás Pálnak. Minden mondatával vitába tudok szállni Tamás Pálnak. Ebben az előbbi két mondatban nincs semmi paradoxon. Ha Tamás anyagát Erdélyen kívül olvasom, mindenben igaza van. Egy olyan korrekt cikk (Lencse, egy tálban, Riport…) ez, ami egy átlag magyarországi olvasó számára biztos kapaszkodókat jelent a mai Erdélyi helyzet megértésében. Innen nézve vitatkozni, perlekedni, feleselni lehet az írással. Vállalva azt az ódiumot, hogy a fogadatlan prókátor fizetése, tudjuk, hogy micsoda kezdjük.

Első kanál lencse: „Az érdes hírek most a Székelyföldről érkeznek: egyre hangosabb szélsőjobb, romaellenes erőszak, a helyi érdekcsoportok mutáló, de erősödő hangja…” Nem kérem, itt a romaellenesség nem új keletű. Emlékezzünk vissza az egyik pogromra Hadréven (Maros megye) 1993. szeptember 20-án négy embert öltek meg, és tizenhárom házat égettek porig. Hogy kik? Románok és magyarok. Közösen. Együtt. Ez volt az első közös egyetértésben végig vitt cselekedet a véres marosvásárhelyi március után. Mondhatnánk a megbékélés pogromja.

Azóta sem dolgozta fel az eseményeket a romániai magyar politikai elit. Mai napig nem kártérítettek a romákat. A romaellenes erőszak most eljutott a közvéleményig, de számos akcióról tudunk, ami hírverés nélkül maradt. Mondjuk ki, régóta igen komoly az etnikai intolerancia a Székelyföldön. Mindennapos a cigányozás, az oláhozás, a zsidózás. Ezek a megnyilvánulások nem csak eldugott kocsmák mélyén, pálinkáspoharak nyomán sercennek fel. A napokban az egyik újságíró azon élcelődött, hogy egy kínai származású futónak a neve szó szerint Hófehérke, ami Ázsiában ritka. Egy másik riport szerint egy székelyföldi polgármestert nagyon zavar, hogy egyre többen beszélnek románul a városában, és akkor még a folyamatosan megjelenő „cigány viccekről” ne is beszéljünk. Elhallgatott, ki nem beszélt dolgok ezek.

Ha belenézünk egy elemista tankönyvébe, ott is láthatjuk, hogy ebben a közegben csak magyarok élnek. Nem vesszük észre, nem akarjuk észre venni, hogy majd mindegyik osztályban, az utolsó padban egyedül ül egy roma gyerek. Mert az csak természetes, hogy nincs mit keressenek a fehérek között. Hogy most felszínre került a dolog, abban a román médiának volt nagy szerepe. Példázni lehetett vele az erdélyi magyar intoleranciát. A kipattant ügyről nemcsak az RMDSZ hallgat, hanem a megélhetési liberális politikusai is csak ímmel-ámmal nyilatkozgatnak, s csak az adományosztásnál feléledő romániai magyar civilszervezetek fekhetnek másik fülükre. A MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) nem ítélt el egy székelyföldi újságírót „a magyar politikai élet »liberálisaira« nyugodtan ki lehet mondani, hogy senkiházi, hazaáruló gazemberek” mert nem jelentette fel senki! Szóval kedves Tamás Pál igaza van, hogy most hallatszik, de a dolog már évek, évtizedek óta létezik.

Második kanál lencse: „RMDSZ egyre inkább székelyföldi politikai párttá, mozgalommá válik”. Nem olyan régen a helyhatósági választásokon az RMDSZ a következő városokat és fontosabb nagyközségeket vesztette el: Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós, Tusnád, Gyulakuta, tovább is van, mondjam még? Legutóbb, pár napja Kaplonyban megtartott időközi választásokon verte tönkre az MPP az RMDSZ-t. (PDL: 80; RMDSZ: 393; MPP: 589; NDF: 89; Schuller Ecaterina: 79.) Hogy nem írt róla a sajtó? Attól még tény, hogy az RMDSZ folyamatosan veszít helyi szinten a Székelyföldön. Miért? Hosszú lenne elmondani.

Például azért mert annak ellenére, hogy Szövetségként határozza meg magát, az RMDSZ-ben nem működnek ideológiai csoportosulások. A legtöbb csoportosulás megélhetési platform. Pl. nincs egyetlen hiteles baloldali hang sem, de a liberális nézetek is a fehér hollók sűrűséget ostromolják. A magukat konzervatívnak vallók is kifulladnak a nemzeti címer, a zászlók és a jelmondatok szintjén. Az RMDSZ-t sokáig a külső fenyegetettség tartotta egységben. Székelyföldön ez nem érződik és helyette nem talált még senki összekötő kapcsot. Az MPP abból él, hogy gyűlöli az RMDSZ-t. Valamennyi magát polgárinak nevező egyén valamikor RMDSZ tisztségviselő volt. Sok esetben a két tábor közötti konfliktus nem más mint személyes sértettségből táplálkozó ellentét.

Harmadik kanál lencse: „Az országos és helyi elitek, legalábbis kívülről úgy tűnt, már évek óta távolodtak egymástól.” Szépen hangzik, azonban nem valós. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Csíkszereda polgármestere a parlamenti mandátumot cserélték fel a jelenlegi funkcióra, Maros Megye Tanácsának elnöke, Országos Számvevőszéket, hagyta el a helyi aktivitásért, Borbély László a miniszteri bársonyszéket dobta be Marosvásárhelyi polgármesteri posztért.


Negyedik kanál lencse:
„Elvben a Székelyföldön kívül kétszer annyi munkába kerül, vagy kétszer bizonytalanabb egy magyar szavazat megszerzése, mint magában a régióban.” Ezt azért jó lenne valami ténnyel alátámasztani. A Székelyföldön kívüli, különösen a szórványban, az RMDSZ-re való szavazás szinte kampány nélkül történik. Pl. Szatmárnémeti, Zsombolya…a legnagyobb munkát éppen Székelyföldön kell kifejtenie a szervezetnek, mert ott nem élik át a napi fenyegetettséget.

Ötödik kanál lencse: Székelyföldre vonatkozik: „S az utaktól, fő vasútvonalaktól elzárt, kevés modern iparral rendelkező hegyvidékek ritkán tartoznak országaik legfejlettebb tartományai közé.” Miért kellene a tiszta levegőt a turisztikai terepet levegőszennyező iparral bénítani? Erdélyben a legtöbb iparosítás (Brassó, Marosvásárhely) óromániai munkaerő betelepítéssel kezdődött.

Hatodik kanál lencse: „Tudom, hogy a magyarországi Jobbik logikája sokban hasonlít a 70-90-es évek romániai magyar többségi önképéhez” Nem értem? A hetvenes, nyolcvanas években az önkép kialakítását Romániában, legalábbis generációm számára, a következők végezték: Tamás Gáspár Miklós, Ara Kovács Attila, Molnár Gusztáv, Szőcs Géza, Markó Béla, Székely János és még sokan mások. Mi van a Jobbikkal?

Hetedik kanál lencse (kezdek jól lakni): „Én is hallottam már a „Székelyföld, belső anyaország” jelszót, vagy inkább lehetséges jövőképet.” Persze sok mindent hallunk, de ezt felelős politikustól még nem hallottuk. Ez olyan falvédőre írandó szöveg, ami előtt el lehet búsulni, de komolyan venni? Egy határoktól mentes Európa küszöbén ezek olya „sírva-vigadós” szövegek, és nem politikai programok vagy célok.

Nyolcadik kanál lencse: „Az igaz, hogy a Fideszt a szocialistáknál jobban érdekli Erdély”. Azért, mert valakik nem csak vásár- és ünnepnapokon jönnek, nagy fehér hímzett zászlókkal sok kamerával körbevéve, attól még érdekelheti a dolog. Rengeteg határon túli program, amit a Fidesz indított, dugába dőlt volna a szocialista kormány támogatása nélkül. Legalább az elmúlt években nem volt kötelező hűségnyilatkozatokat tenni a pályázatok mellé. Amúgy ezek azok a dolgok, amiket nem kellene politikai alapon feltenni. Ez a megközelítés alapja az árokásásnak, a sztereotípiákban való gondolkozásnak. Ne sarkítsunk le a dolgokat az én szeretlek, te nem szeretsz, modellre. Értékeljük, hogy válság idején nem vágják le a határon túli támogatásokat.

Ugorjunk. Ugorjunk.

Igaza van Tamás Pálnak, hogy az RMDSZ szétesni látszik. Az elmúlt húsz év során vajon hányadjára? A megoldás nem lehetett a minden áron kormányra kerülés. Egyrészt mert senki nem ajánlotta fel. Egy több mint hetven százalékos kormánykoalíciónak nem kell egy etnikai nyűg. Ha besírták volna magukat, akkor ma valószínűleg az RMDSZ is egy SZDSZ típusú mesterségesen, vastüdőn életben tartott háziellenzékként pihenne, az elhagyatott, kirabolt kormányzati irodákban.

A megoldás az lenne, hogy helyi szinten keressen a Szövetség célokat. Olyan közös nevezőt ami a szórványtól a Székelyföldig követhető. Félő, hogy ilyesmi nincs, vagy mégis? A parafrazált churchilli vízió mondható el az RMDSZ-ről is, rossz, rossz de még nem találtak ki nála jobbat. Az MPP Tőkés nélkül nem nagyon létezik. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács két olyan kezdeményezés, aminek nincs jogi státusa, vagyis igazából csak nyilatkozat alapján létezik. Sem szervezet, sem párt. Pár ember magánklubja, amit a sajtó és az RMDSZ úgy kezel mintha létezne. Az SZNT ezt vallja magáról: „nem jogi személy, nem önkormányzati testület”. Akkor mi? Az EMNT ezt vallja magáról a honlapján: Az önrendelkezés kivívásáért tett lépéseket 2003 óta a politikai pártok fölött álló, közképviseleti elven szerveződő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács hangolja össze. Jól hangzanak ezek, de komolyan lehet venni ilyesmit? Egy-két lépés és mehetünk a Duna jegére királyt választani. Marad az RMDSZ, aminek elnökségére valószínűleg nemsokára látjuk majd Tőkés Lászlót aspirálni, ha már nem tudta kívülről szétszedni az elmúlt években…

Ami a roma kérdést illeti, ebben az egész társadalomnak össze kéne fognia. Politikumnak, civil szférának, a sajtónak. Diagnosztizálni kell és aztán programot alkotni. Félő, hogy ez igazán senkit nem érdekel.

Nos, hát egyenlőre ennyi. Jóindulattal, érzelemtől fűtve.

Az írás eredetileg az Erdélyi Riportban jelent meg.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!