2020. október 28. szerdaSimon, Szimonetta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
gasparik.transindex.ro

PÉKLAPÁT ÉS TAXIZÁS

Két etűd az hazai túrizmusról

Gáspárik Attila utolsó frissítés: 18:52 GMT +2, 2010. augusztus 31.

annak ürügyén, hogy olvasám, miként fogy a Transzilvániába látogató turista…


Első etűd: Népi kultúránk péklapáton

Nem tudom, hogy ebben a gazdasági vircsaftban szabad-e beszélni róla, de mégis elmondom. Van nekem egy kemencém. Nem mikrós, nem elektrós, hanem olyan, amelyik parázzsal fűt és sül benne a kenyér, vagy tepsis krumpli (azt most nem illik leírni, hogy néhanap hús) . Nos ez az udvari „csoda” jól működik, mert tavasszal Kecskeméten sikerült vennem hozzá egy péklapátot. Nem felvágni akarok, egyszerűen tényt közlök. Sőt nagyon kényelmetlen Kecskeméten péklapátot venni, mert a lapát hosszú nyele miatt az ember kicsi autójának az ablakát nem tudja bezárni vezetés közben…

Az áldozat, az áldozat. Még vásárlás közben, kérdem a kecskeméti kirakodóvásár árusát, hogy „ugyan biza honnan hozta ezt a hagyományos eszközt?” – Erdélyből, jött egyből a válasz… Lábam földbe gyökerezik, s ott honnan, folyatatom a faggatást. Elég az, hogy pár perc múlva megbizonyosodjak arról, hogy eladó bácsikám életében nem volt Erdélyben, viszont így jobban lehet eladni a dolgokat, súgja oda cinkosan. Nekem legalábbis, mondom magamban.

Azonban ha a bácsika járt volna felénk, láthatta volna, hogy a hagyományőrzésről és a népi kultúráról híres Tündérkert tele van gazzal, dudvával. Az utak mentén Székelyvajában, Korondon, a Gyilkostónál, Körösfőn a nagy meztelenlányos törölközők, a Kínában összevarrt szivacslabdák, a giccses kerti törpék, a műanyag tehenek elnyomták a népművészetet. Minek ide péklapát és „tiszta forrás” . Baseballütőt a turistának, hogy megvédje magát az út menti kupecektől, akik alaposan lejáratták a néphagyományokat, a népi kultúrát. Csencseléseikkel aprópénzre váltották mindazt, amire valamikor nagyon büszkék voltunk.

Nem kell csodálkozni, hogy a székelyföldi idegenforgalom visszaesett. Aki egyszer megáll ezeknél a kufároknál, nem valószínű, hogy visszakívánkozik Erdélybe. Történik mindez azokban az időkben, mikor politikusaink fennhangon szólnak a kulturális autonómiáról. Nos, Erdély több településén az autonómia megvalósult, az útszélén: pénzre fordították az értékeket, és ebbe nem szól bele senki.

Akit ez nem érdekel, még talál kemencét építeni tudó embereket itt-ott, aztán ott az internet, ott meg lehet tanulni a használatot, péklapátot meg talál Kecskeméten a vásárban.


Második etűd: Taxizás és turizmus

Sokszor halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, hogy az idegenforgalom, vagyis a túrizmus majd megment minket. Jó is volna. Csakhogy nem elég a szép táj, csobogó patak hangja, életveszélyes szekerek az útmentén, a vérvörös naplemente, kínai műanyag cuccok Korond főutcáján... Szolgáltatást is elvár az, aki idejön vakációzni.

Kíváncsi lennék, hogy mit szól egy idelátogató vendég egy manelet hangosan hallgató taxisofőrhöz, aki dohányzik az autóban, nem beszél semmilyen idegen nyelvet, és a közlekedési szabályok felettinek tekinti magát. Kezdődik a diszpécser központokkal, akik közül nem kevesen csupán a román nyelvet beszélik, és azt is olyan sebességgel és beszédhibákkal, mintha zavarná őket a kliens. Nem hiszem, hogy számokban ki lehet fejezni egy-egy szolgáltatás degradálódását, de ha lehetne, akkor valószínűleg a taxizás magasan nyerne.

Még emlékszem, mikor a személyszállítás egy nyakkendős foglalkozás volt. A sofőr kiszállt az autóból, kinyitotta az ajtót, finom bőrkesztyűt viselt, illedelmesen beszélt… Ma úgy néz ki, elég, ha van egy jogosítvány, és már mehet az autó.

A szomorú helyzetnek nem csak a potenciális utasok a szenvedői, hanem azok is, akik autóval látogatnak tájainkra. Nincs nap, hogy ne lásson az ember olyan taxit, amelyik a tilosban várakozik, áthajt a zárvonalon, nagyáruházak előtt, kliensvadászaton akadályozzák a gyalogosokat, veszettül dudálják a bicikliseket, a villanyrendőrnél bevágnak a féktávolságot betartó gépkocsik elé. A rendőrség meg sztoikus nyugalommal sétál el a közforgalmat terrorizálók mellett.

Természetesen vannak kivételek, és őszintén, minden tiszteletem az övék. Talán ők kellene kezdeményezzenek egy „tisztulási” folyamatot. Ennek a nélkülözhetetlen szolgáltatás becsületének a visszaállítását. Bizonyára többen lennének, akik kicsivel többet fizetnének, egy-egy udvarias kiszolgálásért. Elegáns, segítőkész kiszolgálás, kis névtábla, rajta a beszélt nyelveket szimbolizáló zászlócskák… esetleg egy kis történelmi helyismeret, a turisták számára. Továbbá ingyenes térképek, városi turisztikai ajánlat az autóban…

A fenti két etűd Székelyföldi te®mék

(ezen cikkek írásos formában részben megjelentek a VH-ban)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!